2017, amikor valóra váltjuk több mint 20 éve dédelgetett álmunkat!

Ismét új év veszi kezdetét, ismét megpróbáljuk felülmúlni az elmúlt éveket. A RabócsiRing csapata 2017-ben is számos olyan versenyt és rendezvényt szervez, ahol szem, száj tátva marad, ahol az érzés, a hangulat magával ragad, ahol igazán a benzingőz, a gumifüst és a lóerők dominálnak.     
Emlékeztek mit ígértünk tavaly??? Igen elkezdtük… Továbbépítkezünk, növekszünk, fejlődünk.. És igen, érkezik a további 20 000 m2 aszfalt, melynek alapján jelenleg is dolgozunk. De hogy minek is az alapja? Az új aszfalt terület nem más, mint a vezetéstechnikai tanpálya, melynek létrehozása jelenti még a rallycross, drift és motoros pálya bővítését is. A vezetéstechnikai tanpálya Magyarországon a harmadik, Kelet-Magyarországon pedig az egyetlen professzionális tanpálya lesz. Kíváncsiak vagytok a tervekre? Most megmutatjuk…..

1_wm

3_wm

5_wm

4_wm

De ez még nem minden! Érkezik az új indító torony is, hogy vendégeinket a lehető legszebb környezetben tudjuk fogadni, ennek látványterve alább látható.

6_wm

7_wm

Az indítótornyon és a vezetéstechnikai tanpályán kívül épül még egy oktató központ is, amely a versenyek alkalmával majd VIP szektorként funkcionál.
8_wm

9_wm

Végül de nem utolsósorban, nagyobb volumenű beruházási terveink között szerepel egy 1000 fős lelátó építése a hosszú egyenes melletti földsáncra, ahonnan a szerencsések a RabócsiRing versenypályát teljes egészében beláthatják.

10_wm

Természetesen ezen beruházások 2017-2018. években párhuzamosan zajlanak, legkésőbb 2018. augusztusáig megvalósulnak.
Hogy tetszik? Várjátok már? Mi nagyon!!
De beszéljünk kicsit a rendezvényekről, hiszen a minőségi rendezvények és versenyek teszik lehetővé a folyamatos fejlődést, az újításokat, azt hogy valóra váltsunk egy álmot, egy olyan álmot, amire 20 évvel ezelőtt még csak gondolni sem mertünk és most itt állunk a kapujában.

Versenynaptár 2017

 

Április 16 – 17. Oláh-Gumi Rallycross Közép-Európa és Országos Bajnoki II. futam – CEZ
Április 29 – 30. MAMI Kupa – Gyorsasági és Veterán Motor Országos Bajnoki I. Futam
Május 13 – 14. MAY DAY Közép Európai és Magyar Profi Drift Bajnokság II. – CEZ
Június 04 – 05. Rallycross Országos Bajnoki III. futam
Július 15 – 16. DRIFT MATSURI & Ladaracing AllStar Gála és Magyar Profi Drift Bajnokság IV.
Augusztus 25 – 26. TRACKWOOD Nemzetközi Drift Fesztivál és Magyar Profi Drift Bajnokság V.
Október 07 – 08. Rallycross Közép-Európa és Országos Bajnoki VI. Futam – CEZ

 

Rallycross

Április 16-17-én, azaz Húsvétkor Oláh-Gumi Rallycross Közép-Európa és Országos Bajnoki II. futammal nyitjuk az évet, ami már önmagában kuriózumnak számít, hiszen ez lesz a 20. Húsvéti „nagy futam” a RabócsiRingen.

És hogy tudjuk e a feszültséget fokozni?!?! Igen tudjuk!

Kiss Pál Tamás ígérete szerint teljes magyar bajnoki szezont fog futni, tovább fejlesztett és a magyar bajnoki cím megtartásán kívül az Európa Bajnoki dobogóra is pályázik. Harsányi Zoli érkezik az új Evo 10-el, Kárai Tomi pedig új Audi S1-el vág neki a szezonnak, hogy visszahódítsa Kiss Pál Tomitól a bajnoki címet. Vass Zoli, Mózer Attila és Simon Zoli is erősít, Kotán Peti pedig megkezdi a 31. rallycross szezonját. Wieszt Jankó kategóriát vált és bizton állíthatjuk, hogy megszorongatja Kovács Marci, Marton Gergő párost a Super1600 kategóriában. Izgatottan várjuk a nyitányt  :)

Június 04-05-én, azaz Pünkösdkor folytatódik a rallycross őrület, a Rallycross Országos Bajnokság III. futamával. Itt mindenkinek a maximum a kötelező, hogy labdába rúghasson az év végi elszámolásnál. Csendes Zsolt és Tajmel Tibi gőzerővel építi autóját, Csirmaz Brúnó pedig STC -2000 abszolút magyar bajnoki címet szeretné végre elhódítani Castoraltól. A Magyar Kupa, az Astra Kupa, a Suzuki Kupa és a Junior Kupa versenyzői létszáma hihetetlen módon növekszik és mint tudjuk, ezen kategóriák esetében a pilóták nagyságrendileg azonos technikával érkeznek, így nagyon sokat számít a versenyző felkészültsége.

Október 07-08-án a Rallycross Közép-Európa és Országos Bajnokság VI. futamával zárjuk az évet, ahová ismét érkeznek a Rallycross Közép-Európa Zóna Bajnokság résztvevői is, hogy megszorongassák magyar kedvenceinket. Mindemellett ezzel a versennyel fog zárulni az amatőr Rallycross Bajnokság, és mint tudjuk, versenyzőinket nem kell a szomszédba küldeni egy kis csetepatéért. G Nagy Zoli, Taskó Rodrigó, Béke Attila már letették névjegyüket, garantálják a felhőtlen szórakozást.  

rc2k2rc2

 rc

Drift

 

Május 13-14-én a Drift Országos Bajnokság II. Futamán elsőként rendezhet Béres Szabolcs csapata FIA által jóváhagyott Drift versenyt, melyre rekordszámú nevezés várható. Mindamellett, hogy a ROMÁN és a CSEH Drift bajnokságnak is hivatalos futama az esemény már most tucatnyi Bolgár versenyző jelezte részvételi szándékát és ugye mindenki emlékszik még például a DUNEV Klánra, akik rengeteg borsot törtek már a Magyar versenyzők orra alá.

 

Július 15-16-án a RabócsiRing történetének első EBISU DRIFT MATSURI-ja kerül megrendezésre, ahol minden megengedett lesz. Mindenki úgy driftel majd a pályán, ahogy Ő akar. Ott teszi el keresztbe és akkor, amikor Ő akarja, persze ilyenkor rendszeresen kialakulnak a DRIFT VONATOK. Ez lesz az a hétvége, ahol mind a nézők mind a pilóták kiengedhetik a fáradt gőzt. A szombat esti partynak már rég híre ment, így aki kimarad, az lemarad! A Ladás fiúk és a Driftesek krémje együtt mulat ilyenkor az Éjszakai Tuningos arcokkal, akik este sötétedéskor lepik el a számukra fenntartott depót.

 

Augusztus 25-26-án érkezik a várva várt TRACKWOOD Európa és Országos Bajnoki Drift Fesztivál, ahol a hangulat és az élmény leírhatatlan, 15 ország, 800-1000 lóerős gépcsodák, vérprofi pilóták, szexi lányok, őrült party várja a kilátogatókat. Idén nevezési korlátot kénytelenek bevezetni a szervezők, mivel a Lengyel Profi Drift bajnokság hivatalos fordulójával együtt fogják róni a köröket Európa legnagyobbjai. Ez az az esemény, amit egész évben várunk mindnyájan, még azok a drift pilóták is ellátogatnak erre a versenyre, akiknek épp nincs kocsijuk. Ilyenkor a depóban nem csak a rajongók csorgatják a nyálukat, hanem a vérprofi versenyzők is. Az éjszakai döntőkre már jó előre elkezdtek fogyni a jegyek a VIP toronyba, amire még nem volt korábban példa.

 k8

 Motor

 

Április 29-30-án érkezik a MAMI Kupa, azaz Gyorsasági és Veterán Motor Országos Bajnoki futam, ahol több mint 100 pilóta rója a köröket, maximális precizitással. Láttatok már egyszerre rajtolni 30-40 veterán motort? Nem állítjuk, hogy láttuk, mert oda sem mertünk nézni.. Nagyon izgultunk, hogy az első kanyarban valaki vegye el a gázt, mert nem fértek el egymás mellett harmincan srácok.. És elférnek!!! Ezek a srácok „őrültek”, nem véletlenül vannak itt!   

2

Rendezvénynaptár 2017

 

A hobbi gokartosok és a saját gokarttal rendelkezők számára is hat futamból álló Amatőr Gokart Bajnokságot szervezünk. Szeretnénk megtartani a rendezvény amatőr jellegét, így a saját gokartosok között akár épített gokarttal is versenybe lehet szállni, hobbistáink pedig az eddigiekhez hasonlóan súlykategóriákban mérhetik össze tudásukat. Mindkét esetben nem csak az egyes versenyek kerülnek díjazásra, hanem év végén éves bajnokokat is hirdetünk, akik értékes ajándékokkal fognak gazdagodni. Versenykiírás és egyéb információk hamarosan. A futamok tervezett időpontjai:
 
Április 08. (szombat) Évadnyitó Amatőr Gokart Bajnokság I. Futam
Május 01. (vasárnap) Majális Amatőr Gokart Bajnokság II. Futam
Június 10. (szombat) Amatőr Gokart Bajnokság III. Futam
Július 29. (szombat) Éjszakai Amatőr Gokart Bajnokság IV. Futam
Szeptember 09. (szombat) Amatőr Gokart Bajnokság V. Futam
Október 14. (szombat) Évadzáró Amatőr Gokart Bajnokság VI. Futam
A változtatás jogát fenntartjuk!
 k11
A nagy érdeklődésnek örvendő motoros pályanapok sem hiányozhatnak az idei palettából, akik itt vannak, egy igazi motoros család tagjai lehetnek. Kedvenc időtöltésükön, azaz a motorozáson kívül pedig egyre többen, barátaikkal és családtagjaikkal érkeznek és igazi piknik hangulatot varázsolva töltenek el egy kellemes napot. Sokra tartjuk a srácokat, hogy nem a közúton feszegetik határaikat, hanem biztonságos körülményeket választva, zárt pályán hódolnak szenvedélyüknek. Ők az igazi motorosok! Tervezett időpontok:
 
Április 02. (vasárnap) Évadnyitó Motoros Pályanap
Május 21. (vasárnap) Motoros Pályanap
Június 25. (vasárnap) Motoros Pályanap
Augusztus 06. (vasárnap) Motoros Pályanap
Szeptember 24. (vasárnap) Évadzáró Motoros Pályanap
A változtatás jogát fenntartjuk!
 k12
 
 
Ahogy tavaly, idén sem lehet normál nyitva tartási időben autózni a pályán, de 2017-ben is szervezünk autós pályanapokat, ahol több kategóriában, akár bukócső nélküli autókkal is, szervezett körülmények között lehet pályaautózni. Tervezett időpontok:
 
Március 19. (vasárnap) Évadnyitó Autós Pályanap
Május 06. (szombat) Autós Pályanap
Július 08. (szombat) Autós Pályanap
Augusztus 19. (szombat) Autós Pályanap
Október 01. (vasárnap) Autós Pályanap
November 05. (vasárnap) Évadzáró Autós Pályanap
A változtatás jogát fenntartjuk!
 226545_566096106736798_1446570615_n
 A gokart táborba ismét várjuk 8-16 éves gyermekek jelentkezését, ahol megalapozhatják vezetéstechnikai tudásukat. Az ország köztudottan legszínvonalasabb gokart tábora idén sem kelt csalódást, hiszen az új gokartokkal, de a régi megszokott stábbal tesszük felejthetetlenné a nyarat. Részletes információ honlapunk található. A turnus várható ideje július 24-28.   
  Tábor 1 085
Képen Csirmaz Brúnó (rallycross versenyző), aki egykoron itt kezdte pályafutását.
Mindezek mellett természetesen a RabócsiRing vár minden amatőr gokartost és motorost, valamint edzeni vágyó profi versenyzőt, cégeket céges rendezvényekre és partnertalálkozókra.
Nyitás várhatón március 15, amennyiben az első tavaszi szellő is megérkezik. Nyitva tartás minden héten, keddtől csütörtökig 14:00-tól 20:00-ig, illetve pénteken, szombaton és vasárnap 09: 00-tól 20: 00-ig, kivéve a rendezvények időpontjaiban. A rendezvények pontos idejéről a rendezvénynaptárunkban bővebb tájékoztatás található.      

 

A technikai sportok fellegvára, a RabócsiRing, 2017-ben is számos akcióval vár minden résztvevőt, szurkolót, céget, hiszen Magyarországon a legsokszínűbb és legszínvonalasabb rendezvényeket a RabócsiRing csapata prezentálja.