Gokart

A 2003-as évtől kezdve egy új szakág jelent meg a máriapócsi RabócsiRingen. A pálya jelentős része aszfaltborítást kapott, s így alkalmassá vált a magas színvonalú gokartozásra, többek között országos bajnoki futamok lebonyolítására is. A bérgokartozás mellett már évek óta folyik a tehetséges fiatalok felkutatása és képzése gokart táborok keretében. 

A gokartra - az autóversenyzés birodalmában – a Forma 1. bölcsőjeként tekintenek, hiszen számos nemzetközi pilóta kezdte pályafutását gokartosként. Nem véletlenül esett tehát épp a gokartra a választás, amikor a RabócsiRing fejlesztéséről gondolkodtak a tulajdonosok, és 2003-ban megépítették a 12 ezer négyzetméteres alapterületű, aszfaltborítású versenygokart-pályát, mellyel a régió tehetséges fiataljai számára lehetőséget teremtettek tudásuk folyamatos fejlesztésére. A magas színvonalú oktatás, a folyamatos edzés és a versenyek egyben a magyar autósport fejlődésének is záloga lehet, biztosíték arra, hogy hazánk is Forma I-es színvonalon autózó versenyzővel ajándékozza meg a nemzetközi mezőnyt.
A RabócsRing tulajdonosai mindemellett nem feledkeztek meg azokról sem, akik nem törnek versenyzői babérokra, mégis megszállott rajongói a négykerekű világnak, a száguldásnak, a benzingőznek, s azokról sem, akik gyerekeiket szeretnék bevezetni az autóversenyzés izgalmasan vonzó világba. A RabócsiRing bérgokart-szolgáltatása az ő igényeiket elégíti ki.

A gokartpálya adatai

A pálya 14.000 négyzetméter alapterületű, 910m hosszú, aszfaltborítású. Szélessége 10-16m, személyre szóló időmérés szektoridővel, lámpás rajtolás.

Nyitva tartás:    Kedd – Szerda – Csütörtök – Péntek: 14h – 20h        Szombat – Vasárnap: 9h – 20h        Hétfő: Szünnap