SPICI: NEHÉZ KEZDÉS UTÁN TÖKÉLETES BEFEJEZÉS

Szükségmegoldásként indult Spitzmüller Csaba hétvégi versenye a Total Rallycross OB III. futamán Máriapócson, de az öregecske Mitsubishivel végül egészen jól alakult a hétvége a Rabócsiringen. Spici döntőbe jutott, ahol végül ötödik lett, így megelőzte az épp öt generációval fiatalabb Mitsubishivel versenyző Harsányi Zoltánt is. A pontmentésből pedig 18 bajnoki pont lett, amivel eddigi legjobb idei hétvégéjét zárta a raliból átigazoló versenyző.

Nekem nagyon nagyon kellenek ezek a kilométerek, a rajtok, a versenylebonyolítás megszokása, és persze a partnereink illetve a közönség miatt is mindenképp indulni akartam.” – kezdte Spici a hétvége összefoglalóját. “Nagyon jól éreztem magam a Mitsubishiben, nagyon jól szórakoztam, és azt hiszem a kilátogató nagyérdeműt is sikerült jól szórakoztatni. Amit az autótól el lehetett várni azt tudta, sőt az felett is teljesített. 40.5-es tiszta köröket mentem, ami szenzációs, hisz Kárai Tomi öt tizedeket tudott adni körönként. Igazán nagy dolog volt, hogy a döntőig eljutottunk, ott pedig egy picit hibáztunk, mert Vass Zolival egyszerre mentünk jokerre, így nem tudtam megelőzni őt. Így is behúztunk egy ötödik helyet, sok pontot és millió tapasztalatot gyűjtöttünk, remek hétvége volt.

TELJES CIKK: http://www.rallycrossrx.hu/?p=3244