A ralikrossz hazai szentélyében rendezték az országos bajnokság harmadik
futamát, amely egyben Közép-európai Zóna-futam, valamint osztrák, szlovák
és lengyel bajnoki futam is volt.
Az időfutamok során már volt izgalom rendesen, mindez folytatódott
a döntőkben. Az amatőrök versengését követően a finálékra előkerültek a
plédek, minden meleg holmi, hiszen döntőket már villanyfényben, vasárnap
éjszaka fél tizenegy után kezdték. Volt egy C- két B-döntő majd jöttek
a várva várt futamok.
A Magyar Kupában a mindössze 12 esztendős Csizmaz Brunó és a 17 éves
ifj. Erdei István vívott nagy csatát, végül előbbi végzett az élen. A Super
National döntőjében az esélyes cseh Roman Castoral nyert, a harmadik helyért
volt óriási csata, végül a szlovák Karol Sedivy "mellbedobással" végzett
a bronzos helyen. Hasonlóan izgalmas volt a Touring Car fináláje, itt ketten
viaskodtak, Fodor a hátsókerekes Peugeottal végig vezetett a hat körön
át, ám a cél előtt pár méterrel az osztrák Josef Strobl belső íven kicsit
megtolta és megelőzte.
A Super 1600-asok viadalában a lengyel Krzysztof Skorupski nyert, a
nyíregyházi Petrilla Attila hatalmas küzdelemben hajrázta le Országhot
és ért másodikként a célba.
A rendezők jóvoltából a futamokat követően a sötétség beálltáig látványos
show műsoron szórakozhatott a közönség, majd a szabadedzést követően indultak
a döntők.
A verseny végül két naposra sikeredett, hiszen a Király-kategória, a
legnagyobbak döntője már éjfél után, azaz hétfőn, negyed egykor indult.
A rutinos öreg róka, az osztrák Alois Höller csípte el a legjobban a rajtot,
amelynél Harsányi Zoltán és Révész Tamás kissé beragadt. Aztán beindult
az izgalmas körözés. Harsányi nem hagyta annyiban és a negyedik körben
kihasználta az osztrák hibáját, aki ráment a poros részre, megpördült,
Harsányi pedig elrepesztett mellette és nem hagyta kiénekelni szájából
a sajtot. Parádés hajrát pordukált Révész Tamás, aki egyre inkább kezd
összeérni a Skodájával. Sokáig a negyedik helyen autózott, majd Höller
hibája után már megvolt a harmadik hely. Nem elégedett meg ezzel sem, és
az utolsó körben a célra fordulva kihasználta az osztrák Jürgen Weiss bakiját
és elhúzva mellett másodikként zárta a viadalt.
A B-döntőben élen végzett Spitzmüller Csaba autója jó mázsával volt
nehezebb a többieknél, ez pedig meglátszott teljesítményén és végül negyedik
helyen zárt.
Harsányi sikerével összetettben átvette a vezetést Spicitől, akit második
helyével Révész is megelőzött. A viadalt látványos tűzijáték és az eredményhirdetés
zárta, akinek pedig még kedve volt a fárasztó nap után, maradhatott a diszkóra…
EREDMÉNYEK:
Magyar Kupa 1. Csirmaz Brúnó (RabócsiRing Kft, Honda Civic),2.
if. Erdei István (Racing Team, Suzuki Swift GTI), 3. Papp Viktor (MGAMS,
Suzuki Ignis), 4. Vágner Gábor (Katona Racing MSE, Suzuki), 5. Szegfű István
(TQS Hungary Kft, Opel Astra)6. Horváth György (Bánkuti Motorsport, Opel
Corsa)
Super 1600 1. Krzysztof Skorupski (lengyel, VW Polo), 2. Petrilla
Krisztián (TQS Hungary Kft, Ford Fiesta), 3. Ország Zsolt (O.Zs. Racing
Team, Suzuki Ignis), 4. Majerszky Gábor (HU MGAMS, Suzuki Swift).
TouringCars 1. Josef Strobl (osztrák, Mazda RX8), 2. Fodor György
(RC Motorsport Kft, Peugeot).
SuperNational 1. Roman Castoral (cseh, Opel Astra), 2. Klaus
Freundenthaler (osztrák, Seat Ibiza), 3. Karol Sedivy (szlovák), Seat Ibiza),
4. Hurt Tomás (cseh, Citroen C2), 5. Jan Talas (cseh, Suzuki Swift), 6.
Kabacinski Lukasz (lengyel, BMW)
SuperCars 1. Harsányi Zoltán (RC Motorsport Kft, Mitsubishi
EVO 5), 2. Révész Tamás (Nyírád Motorsport Kft, Skoda Fabia, 3. Jürgen
Weiss (osztrák, Ford Focus), 4. Spitzmüller Csaba (Spici Motorsport Kft,
Mitsubishi L EVO8), 5. Alois Höller (Ford Focus), 6. Ekker Tristan (osztrák,
VW Polo)