ALLSTAR HUNGARY SUPERSPECIAL 2024 JÚINIUS 01.

ALLSTAR HUNGARY SUPERSPECIAL 2024 JÚINIUS 01.
20 May

Az Allstar Hungary Superspecial 2024 egy különösen érdekes esemény lesz a Lada és Rally kedvelőknek, hiszen újra egy rövid és kifejezetten a nézők szórakoztatására felépített pályaszakaszon fognak versenyezni a versenyzők! Ráadásul mindezt a RabócsiRingen egy párhuzamos szinkron pályán teszik, ami külön izgalmakat tartogat mind a nézők mind a versenyzők számára.

A versenyen az amatőr versenyzők ugyan azon a nyomvonalon mérhetik  össze tudásukat, mint az Allstar versenyzők, sőt a legjobbaknak esélye lesz összekerülni a legnagyobb nevekkel is! A színvonalas Allstar nevezői lista mellett pedig egy felejthetetlen villanyfényes Nemzetközi drift futamra is számíthatnak a kilátogatók.

 


Mi is less az Allstar és Amatőr versenyzők feladata?

Minél rövidebb idő alatt teljesíteni a két körből álló szinkronpályás szakaszt. Egyszerre két autó tartózkodhat a pályán, mely egy rövidebb és egy hosszabb körből fog állni. Ugyan arról a helyről rajtolnak egyszerre, majd az első és második kör váltása közben pályát cserélnek! Mindkét versenyző ugyan olyan hosszú pályaszakaszt fog teljesiteni, hiszen mindketten megtesznek egy rövid és egy hosszú kört.
Az értékelés a klasszikus módon időméréssek történik az edzéseken illetve a kvalifikáción, ahol a jobb időeredmény számit. Azonban a legjobb 8 időeredményt elért pilota kieséses rendszerben fog megmérkőzni, tehát aki előbb halad át a célvonalon az jut tovább, a párja pedig elbúcsúzik a közönségtől.

Drift nyomvonal 

 

 

 

IDŐTERV

 

JEGYVÁSÁRLÁS

 

OLVASS TOVÁBB >>>