Interjú Spitzmüller Csabával

Interjú Spitzmüller Csabával
14 május

Rovatunkban Spitzmüller Csabát, Spicit kérdeztük pályafutásáról, az idei rallycross szezonról, esélyekről, a RabócsiRingen szerzett élményeiről.

Izgalmas év elé nézünk, és izgalmas év elé néznek a pilóták is. Így van ezzel a 30 éves pályafutással büszkélkedő Spitzmüller Csaba is, akinek nem mellesleg sikerült megnyernie az első futamot Szlovákiában, majd a RabócsiRingen is a dobogó legtetején állhatott Húsvétkor.

 

A legtapasztaltabb magyar raliversenyzők egyike vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba az autósporttal?

Mindig is szerettem sportolni: tíz évig kajakoztam, magyar bajnok is voltam. Aztán amikor elkezdtem autószerelést tanulni, másodéves koromban a srácokkal elmentünk egy rally versenyre. Ott már tudtam, hogy pilótává kell válnom.
Két évig szervízben dolgoztam, majd amint meglett a jogosítványom, szinte azonnal elkezdődött a versenyzői pályafutásom, ami azóta is, 33 éve tart.

 

2017-ben szakágat váltottál, azóta a rallycrossban indulsz. Mi volt ennek az oka?
Belekóstolhattam a rallycrossba, amikor 2011 környékén meghívtak öt futamra, hogy népszerűsítsem a sportágat és odavonzzam a rally közönségét. Ebből az öt versenyből háromra pont a RabócsiRingen került sor. Már akkor nagyon megtetszett a szakág, és bár csak egy rövid beugrásnak indult a szereplésem, már akkor eldöntöttem, hogy vissza kell térnem a rallycross-hoz.

 

Hogyan látod a rallycross jövőjét?
Úgy látom, hogy a trendek egyre inkább a zárt pályás versenyágaknak kedveznek. A rally egyik nagy problémája, hogy megváltoztak a nézők igényei, és egyre nehezebb időt szakítaniuk egy három-négy napos versenyre. Mindenki erősebb, gyorsabb, impulzívabb futamokat akar látni. A rallycross pont ilyen, sőt: megfelel egy család hétvégi programjának is. Minden helyszínen, különösen a RabócsiRingen odafigyelnek arra, hogy a gyerekeknek is biztosítsanak elfoglaltságot a futamok ideje alatt.

 

Idén milyen autóval versenyzel? 
A típus maradt: egy MK2-es Skoda Fabia-val indulunk. Két évadot versenyeztünk végig úgy, hogy nem volt igazán jó az autó. Tavaly év végén sikerült megtalálni és korrigálni a hibáját. Azóta két futamon vettem részt, és mindkettőt sikerült megnyerni.

 

A Rabócsiringen évről évre izgalmas versenyeket láthatnak a nézők. De milyen is ez pilóta szemmel?
Nagyon fontosak a RabócsiRing futamai, és nem csak az Országos Bajnokság, hanem a Közép-Európai Zóna miatt is. Utóbbiban tavaly mindössze egy ponttal maradtunk le a bronzról, így idén szeretnénk minél több futamra eljutni, hogy felférhessünk a dobogóra, vagy akár a legelőkelőbb helyre is. A magyar bajnoki cím megszerzése a célunk, így a lehető legtöbb pontot akarjuk hazavenni mindkét bajnokság szempontjából. Az autósportban bármi megtörténhet, valamint nagyon komoly, erős ellenfeleink vannak. A szlovákiai versenyen például azt hittük, hogy a döntőig se jutunk el, végül az ötödik helyről sikerült megnyernünk. Ez is egy jó példa arra, hogy mennyire fordulatos és látványos ez a sport, az utolsókból lehetnek az elsők.

 

Mire kell odafigyelni, mi a legnagyobb kihívás a RabócsiRingen?
Szeretem a RabócsiRinget, talán azért is, mert itt volt az első rallycross futamon, és a legtöbbször itt is indultam. A pálya kívülről nagyon egyszerűnek tűnik, de valójában koránt sem az: nagyon nehéz megtalálni azt gyors és ideális ívet, amin a leggyorsabb lehetsz. Rendkívül bevállalósnak kell lenni a pilótáknak ezen az érdekes karakterű pályán. Nagyon érdekes versenyeket várok és biztos vagyok benne, hogy parázs csatákat láthatnak a nézők!